Vacsi

Tegnap áthívtuk Károlyékat és Javieréket egy magyar vacsorára, ahol már sikerült kivitelezni a galuskaszaggatást a facebook-on posztolt módszerrel („reszelős módszer”, plusz lásd a képet), mellé „bakonyi” gombás sertésszelet csináltuk. Desszertként meg rizsfelfújtat raktunk össze, ami nagyon otthonidéző volt. Ma meg Marcoékhoz vagyunk hivatalosak egy vacsorára… Szóval telik az idő! Bár ez a hétvégé most egy kicsit program-dúsra sikerült, de az sohasem baj.

Szerencsére ma (szombat) Gigi sem dolgozott és jutott egy kicsi időnk a jogsis dolgok átrágására. De ahogy belemélyedtem a hivatalos dolgokban, egyre jobban megharagudtam az itteni „közegre”. Persze nem arra a részére, hogy egy évig szabadon használhatom a magyar jogsimat, hanem arra, hogy egy év után be kell ülnöm letteni egy itteni kressz vizsgát és egy fogalmit… (Mi ez a rendszer????)

Magic Cloths

Ha eddig azt hittétek, hogy egy sok csillagos szállodában (Mártikám téged kivéve) mondjuk nyugodtan ihattok egy pohárból akkor eddig nagyon nagy tévedésben éltetek! Tegnap volt az első munkanapom, és ott döbbentem rá, hogy ez a tisztaság dolog egy nagy humbukk. Szóval mindent végigtörlünk, felpolírozunk gyakorlatilag egyetlen egy ronggyal a MAGIC CLOTHS-al! „Everything needs to be perfect”, de csak annyira hogy minden csillogjon, de hogy az nem tiszta, az is biztos! „No fingerprint,” de könyörgöm engem kevésbé zavarna egy ujjlenyomat, mint az a tudat, hogy a”magic cloths” a mosdókagylótól kezdve a poharakon, tányérokon, konyhapulton, fürdőszoba csempén, és az  asztalon is végigtáncolt! De hát tisztaság kell a vendégnek… Hát igyanak csak a pohárból, úgysem sejtenek semmit… (munkahelyem linkje: http://www.bkspalmerstonnorth.co.nz/)

Szóval ezek után csak is hostelbe fogok megszállni (ahogy eddig is), mert ott 10 euróért azt is kapom, amit várok (semmit, de az legalább olyan higiénikus, mint amilyennek látszik)!

A héten még sikerült átrágni magam egy 6 oldalas munkaszerződésen… Mire mindent lefordítottam, fel is fogam, volt vagy 3 nap, de végül is minden hátránya ellenére aláírom.  Mert nem olyan szuperek ám a feltételek, mert pl. hétvégén is kell dolgoznom, nincs szabadnap, csak ha előre megegyezek a tulajékkal, de mivel itt autó (és jogsi) nélkül gyakorlatilag halott vagy, így a  napi 4-5 óra munka mellett tudom csinálni a jogsit, és majd ha kocsit is sikerül vennünk, akkorát dobbantok… De addig kullogó orral elmegyek és végigtáncoltatom mindenen a magic cloths-t!

A vonat nem vár...

A héten elkezdtem „tapogatózni” a városban és igyekeztem fellelni a leggyorsabb és legjobb útvonalat az egyetemre (természetesen bicóval). Nemrég meg is találtam a legszimpatikusabbat verziót, a közeli parkon át. Azon a bizonyos délutánon, amikor munka után tekertem hazafelé, hirtelen meg kellett állnom, hogy elsőbbséget adjak a következő apró, dudáló hangot kiadó járműnek:

(A képek nagyíthatók, hogyha valaki a lokomotív részleteire kíváncsi)

Nagyon vicces, de itt minden ilyen. Ha a gyerekek szemszögéből nézem a dolgokat, akkor Új-Zélandon felnőni nagyon idilli lehet…

Egypár szó az itteni parkokról… amelyek inkább családok kikapcsolódási helyét és pihenését szolgálja, mint pusztán egy zöld pöttyöt a térképen… Illetve jelent még játszóteret, növényházat, papagáj és páva ketrecet, kávézót, rózsakertet, szökőkutakat, focipályát, óriási füves platzokat (itt pl. láttam valamelyik nap kerekes szörföst, aki kihasználta az erős szeles időt), biciklis utat, folyóparti sétányt, kacsákkal teli tavakat stb. VAGY egy 2 dolláros fuvart a nagy vonatnak álcázott törpevonaton…

p.s. Az utolsó képünket Gábornak küldjük...Csak a nyomtáv véget...

Dolgos hétköznapok...

Íme egy teljesen friss dolog, de most már lassan mindenhol ez folyik. Már „alig” várom, hogy a buszok oldalán vagy a szórólapokon is ez tekintsen rám stb.. Kronológia:

Hétfő este a híradóban a következő videó (link: http://www.youtube.com/watch?v=OQSNhk5ICTI). Azóta már 24 millióan nézték meg… és kedden már reklám formájába (link: http://www.youtube.com/watch?v=WhjHo0iWKXw)

Szóval ezek mennek meg a bárányfelhők. Ja és a dolgos hétköznapok, mert mindig munkálkodunk azért valamin. A hét eleji tevékenységünk most az volt, hogy közelebb csempésszük az otthon megszokott ízeket. Az első ilyen fellelt „hiányosság” a túró rudi volt. Hiányt pótolva hétfőn elkészítettük az első saját gyártású prototípust, ami nagyon kecsegtető lett. Bár forgalomba még nem lehetne hozni az álaga miatt, de az íze már hasonlít az otthonihoz. Azért elgondolkodunk, hogy levédetjük itt Új-Zélandon :-). Amint lesz „blog kompatibilis” fényképünk fel is töltjük…

A túra...

Gigi: 2x2 kerekű járgányunkkal neki is indultunk felfedezni a környéket!

A reggeli szendvicsgyártás, és 85 illetve 30 faktoros védelem felkenése után neki is vágtunk kicsiny túránknak, de előtte még gyorsan elszaladtunk bukósisakot venni, mert ugyebár itt kötelező. Először nagyon furcsa volt, de itt annyira természetesen hordja mindenki, hogy a végén már fel se tűnt, hogy a mi fejünkön is van egy ilyen izé…. Meg legalább védett az erős napsütéstől….

Szóval a hegyeknek vettük az irányt, legközelebb megyünk majd a tengerhez. Körülbelül 37 km-t tekertünk, ami önmagában még nem lenne kimerítő, de az utolsó 16 km-t, olyan szembe szélben (kb. 50 km/h) kellett tekerni, mintha végig hegymenetbe mentünk volna, iszonyatosan fárasztó, és kemény volt. (Sokszor olyan erős széllökésen jöttek, hogy szabályosan elfújt a bringámmal együtt) De ezt leszámítva nagyon jó volt kimozdulni, és kicsit felfedezni a környéket, hazaérni és felbontani egy jó üveg behűtött sört….

Konkrétan a Manawatu folyó szurdokát mentünk megnézni. Eredeti tervünk szerint végig bicóztunk volna a szurdokon áthaladó főúton, de olyan keskeny, olyan forgalmas volt, hogy a  halálfélelem kerülgetett, ahogy a derekamig érő szalagkorláton átnézve csak a folyó volt alattam, így miattam visszafordultunk, és végül inkább túráztunk egyet a szurdok mentén kiépített turistaösvényen.

Így hát nem is fecsérelem a szót, jöjjenek a képek.

Gigi a bukósisakjában"feszít" a Manawatu folyón (ez még Palmy-ban van, sőt a folyó egyik partja még Palmy, a másik pedig a Massey campus)

Manawatu folyó szurdokának bejárata

Szurdok alulról, de sajnos visszafordultunk...

"Falling rocks..."

A madaras sör névadója (Mr. Tui)

Az egyik infantilis közép európai...

...és a párja

Egyébként komolyra fordítva a szót: számos szép őshonos faj él itt ebben a mezőgazdaságilag "meddő" szurdokban. Szóval valami ilyesmi kép tárulhatott a Maorik vagy Cook elé, amikor megérkeztek...NZ jelképe is a képen, páfrány, amely fa nagyságúra nő meg...)

A szurdok egyik része felülről...

Gabor: Hát azért bicóinkra nem férne rá, hogy az Új-Zélandi Urológusok Szövetségének ajánlásával…

Kerekebb a világ...

Ma nagy napunk volt, mert megvettük életünk első négykerekű járgányát... Bár még csak 2x2-es kivitelben (kép lent), de azért így is sok könnyebbséget fog jelenteni a hétköznapokban… Már el is terveztük, hogy holnap elmegyünk „felderíteni” a környéket. Két lehetőségünk van: vagy a tenger felé vagy pedig a hegyek felé vesszük az irányt, de ez majd a holnap/holnaputáni bejegyzésünkből kiderül, hogy melyiket is választottuk… (amúgy majd teszek fel Gigiről bukósisakos képet, mert itt kötelező a használta már 1994 óta)

A hétköznapokat megédesítő Magyarországról érkező „fuvallatok” közül, ma ráleltünk a második termékre… Az első persze az Audi TT volt („Made in Győr”), a második már nem olyan beleülünk és menők vagyunk, mert egy Harpic WC illatosítóról van szó („Budi-rudi”)… :-) De ez van, legalább ez is eljutott idáig...Már nagy kíváncsisággal várjuk, hogy mi fog bekúszni a bronz helyre... (azonnal tudósítunk, amint megtaláltuk a terméket)

2x2-es verzió

A multifunkcionális kilövőállomás.....

Örömmel tapasztaltam micsoda érdeklődés-áradat indult meg a tűzhelyünk iránt. Ami meglehetősen bizarul néz ki, de nem kell megijedni tőle. Nem harap...
Igen-igen olyan mint egy kilövőállomás, vagy mint egy erősítő, kicsit régi is, meg retró is, de hát ezt az egyetlen háztartási gépet adták a lakáshoz….. Így aztán nem is koptatom a billentyűzetet, beszéljenek a képek!

A mi kis drágánk...Fejtse meg valaki hogy amikor izzanak a lapok, ki dug be bármit is a két szélen látható konnektorba??? Hogy leégjen a kábel??? Csak akkor ér valamit, ha közvetlen a forró lábasban akarsz valamit összeturmixolni!

Teljes terjedelmében!

 

Ez a sütő irányítópultja, középen az óra nem működik, a hőfokok ha celsiusban értendők, akkor vasat is hevíthetnék benne, mert 500fok egy sütőben, durva. (szóval feltételezésünk szerint ezek Fahrenheitben vannak megadva), és a 4 le-fel kapcsoló gombból kettőt tudok mire jó,  a bal felső sarokban lévő  grill-és bake funkció...Meg persze az owen light-ot, ami nem működik.

Védelmére szóljon, eddig jól szuperál.... Bár nem tudjuk mennyi áramot eszik, csak remélni tudjuk, hogy az év végi elszámolásnál, nem kell eladni az ingóságiankat! :)))

Akcentus...

[Brékó, brékó…!!!] Itt a hideg újra… Már egy kicsit azt hittük, hogy jön a nyár, mert volt 28 fok meg 200% pára és úgy érezte az ember magát, mintha 40 fokban lenne… Most meg fázunk, elég nagy váltás…

De megint eltelt egy hétvége, ami egy kicsit monotonon volt. Bár sétálgattunk a városban, de azért elég nehéz itt autó nélkül kimozdulni, mert helyi járat hétköznaponta is csak kb. 30 percenként jár, míg hétvégé ez rosszabb, mert a frekvencia 1 órára nő, és kb. 3 kor elmegy az utolsó busz. Az országban vasút szinte nincs, a busz pedig csak nagyobb városok között van. Így itt elképzelhetettlen az élet autó nélkül.

Amúgy voltunk (most már ketten) a New World-ben, ahol nagyon akciós volt egy tálca sör. Persze most már felkészülten, útlevéllel mentem vásárolni. De egy kicsi feszültség még így is van bennem, mintha egy határátlépésre készülnék, persze nem otthon a schengeni „határoknál”, hanem kb. mintha Kárpátaljára készülnék…

Szituáció a következő: pittyen a vonalkód, sípol a pénztárgép… nyújtom is rezzenéstelen arccal a megfelelő helyen kifeszegetett útlevelemet. Pénztáros keres, olvas majd begépeli a gépbe a születési dátumom és megkérdezi mellettem Gigitől, hogy neki van-e passport-ja vagy ID-ja. Nem akartam elhinni, hogy ha én megvehetem, mert minden ott van, akkor miért is kérdezi meg a mellettem állót, hogy ő is elmúlt-e 18????? Majd kérdeztem, hogy miért is fontos ez, erre ránézett a „pakolós” társára, hogy mit tegyen… és végül egy vállvonás után meggondolták magukat és mégsem kérték el Gigi passport-ját…

Egyébként itt a legnehezebb megérteni a pénztárosokat, mert mire felocsúdok, hogy hozzám beszélnek, addigra kimondta már azt a kb. 2-3 szót, kiwi akcentussal, elharapva a szavak végét… De kb. egy olyan nyelvtani szerkezettel, amellyel a rigó utcáról úgy vágnák ki, hogy a láb nem érné a földet. Amúgy a pénztárosokon kívül szinte mindenkit megértek, de a pénztárosok nagyon durvák. Egyszer majd viszek egy papírt meg egy ceruzát, hogy írja le mit is mondott, mert fel szeretném rakni a blogra… :-)

Egy kicsit ízelítő, amelyeket Gigi gyűjtött, mert neki nagyon sértette a fülét:

tíz – ten – [tiin], mint a konzerv

örült – crazy – [kriizi],

egyenesen – ahead – [ihed]

Persze ezek csak kiragadott momentumok, mert az igazi kiwi akcentus utánozhatatlan, de meg kell tanulnunk használni és dekódolni, mert itt mi vagyunk a vendégek… Majd egyszer átmegyek és meglátogatom barátunkat ausztrál Tom-ot és megbeszélem vele ezt az akcentus dolgot… (link: http://www.youtube.com/watch?v=B1mqJ4bl1zc&feature=related)

Beindult az élet

Elég rég jelentkeztünk már, mert hát előfordul hogy nem történik mindennap blogravaló esemény, ezért nem biztos hogy napi rendszerességgel tudunk írni, de azért reméljük nem lankad a figyelmetek.

Szóval örömmel jelentem, van munkám!

Hétfő este találomra elküldtem néhány hotelbe a jelentkezésemet, hátha akad valami, és fél órán belül jeleztek is, hogy épp embert keresnek housekeeping pozícióba. Ez a jól hangzó változata a takarító/szobalány/tedd ide-tedd oda munkának! Másnap mentem is egy kis interjúra, ami inkább egy laza beszélgetés volt, mint valami szigorú faggatás. Szóval nagyon barátságosak voltak.

Szó-mi-szó nem álmaim melója, de úgy vagyok vele, hogy kezdetnek jó lesz, napi 4-5 óra, mellette tudok angolozni, jogsit csinálni, esetleg elmenni itt valami képzésre, vagyis felkészülni majd egy komolyabb állásra, és hát nem mellékesen anyagilag is rendben leszek (nem „habzsi- dőzsi”, de kb.1000-1200 dollárból jól ki lehet jönni, kifizetni a tanfolyamokat, egy két utazásra félrerakni belőle). Szóval azért örülök ennek a lehetőségnek….

Napi Új-Zéland rovatunk – jogosítvány

Érdekes rendszere van itt a jogosítványszerzésnek és jelentősen olcsóbb is, mint otthon. Szóval 3 lépésből áll: első egy kressz vizsga, ami állítólag könnyebb mint otthon (na nekem nehezebb lesz, mert le kell fordítani az egészet), ha ezt teljesítetted kapsz egy gyakorló jogsit, mivel fél évig csak úgy vezethetsz, ha melletted olyasvalaki ül akinek van jogsija.(ez lehet bárki, bárkinek az autójával) .Ezután kell tenni még egy vizsgát (vezetési rutinból), majd kapsz egy olyan jogsit amivel egyedül csak délelőtt 10 óra előtt, és délután 5 után vezethetsz. 10 és 5 között ugyanaz a feltétel mint a gyakorló jogsinál. Ezzel azt hiszem max 18 hónapig min 3 hónapig vezethetsz, majd még egy vizsga és utána lesz teljes-jogú a jogsid. Így leírva kicsit komplikáltnak tűnik, de amúgy a gyakorlatban ez sokkal egyszerűbb. Szóval belevetem magam, és hát mivel majd autóvásárlást is tervezünk, a gyakorlás része is egyszerűbb lesz, bár lehet órákat venni, ami viszont drága. De ha a külön vezetés-órákat nem számítjuk, akkor vizsgákkal, kresz könyvvel, regisztrációval együtt 330 dollár ami kb. 50.000HUF.

Mára ennyit gondoltam, majd még jelentkezünk a héten!

Mint egy csiga....

Azért írok én is, nehogy „elfajuljon” a blog…és azon kapjuk magunkat, hogy divat és mosási tanácsokat majd pedig recepteket cserélünk on-line… Na jó csak vicc volt…

Egyébként, ma sétáltunk egyet a városba és a következőt szimpatikus céget találtuk (persze én már voltam egyszer itt csak akkor nem volt nálam fényképező, de most ez az eset nem állt fent). Pontosítva inkább a cég „raktár” telepét találtuk meg…

Csak arra az esetre, ha valaki a vidéki „magányból” a városi „nyüzsgésre” vágyik és mindemellett ragaszkodik a házához, akkor viheti magával…Egyébként a házakról jutott az eszembe. Amikor beköltöztem az albiba és először ültem fel a 12-es buszra, akkor éppen félúton egy házat kezdtek el építeni (kb. az alap ki volt jelölve). December közepére már szinte elkészültek a falak, úgyhogy már kíváncsi vagyok, most hol járnak. Majd megnézem, amikor megyek holnapután az egyetemre…

Az első napjaim

Nem gondoltam volna, hogy a világ másik felén egyenlőre ez a legnagyobb problémám (és hát ettől nagyobb igazán sose legyen), de muszáj bemutatnom a mosógépünket. Remélhetőleg mindenki emlékszik a nagymama klasszikus Hajdu forgótárcsás mosógépére?! Na itt ennek egy hangyányit továbbfejlesztett változata az elterjedt (persze lehet kapni elöltöltőset, de az sokkal drágább mint otthon)  ami annyival tud többet hogy öblít, és centrizik, de ugyanúgy csak lögyböl, és lögyböl, és kinyújt, bolyhosít minden ruhaneműt…  Egyik  kedvenc felsőcském egy fincsi mosás után hát olyan lett mint a takony, mondanom se kell. És még ami furcsa, hogy itt nincsenek hőfokok (van normal, cold, warm, és hot program), amivel csak annyi a probléma hogy a használati utasításban sincs benne hogy a warm/hot milyen meleget takar. Szóval csak imádkozni lehet hogy maradjon valami ruha, miután elindítottad a programot

Ma nyakunkba vesszük a város mosózsákért, mert ha így haladok a gatyánk rámegy  az új ruhák vásárlására, vagy mindent kézzel kell mosnom ami 2 dollárnál drágább… A másik remek hírem, hogy sikerült potom 15 dollárért (kemény 2250 HUF) 2 pár nyári cipőcskét venni, mert itt tényleg nyár van…

És hát mondanom se kell, hogy itt az élelmiszerboltokba  milyen választék van mindenből, és mind viszonylag olcsón. [pl. otthon egy üveg 500ml Bertolli olívaolaj olyan 1000-1200 HUF, itt 1 liter került 9 dollárba (kb 1350huf), de ezer millió olyan dolog van, ami otthon azért luxusnak számít, itt meg abszolút megfizethető.] Szóval belevetettem magam a főzésbe is, és mivel Gábortól karácsonyra kaptam muffinsütő formát, így szerintem a mai vasárnap délutáni finomságunk valami muffin lesz….

És hát, ami végül is a legfontosabb, hogy belevetettem magam az álláskeresésbe is, annyi már biztos, hogy lehetőség sokkal több van, mint Miskolcon. Már csak az a kérdés milyen gyorsan vesznek fel…