Nosztalgiázásból elkezdtem olvasgatni a régebbi bejegyzéseinket, és még tavaly januári bejegyzésben (!) arra bukkantam, hogy jogsi így, meg úgy, meg talán írtam a kresszről is egy kis szösszenetet, amikor még nagyban tanultam. Az igazat megvallva a januári lelkesedés úgy körülbelül áprilisra le is csengett. De aztán tényleg beláttam, hogy jogsi nélkül (itt) nem lehet élni. Így novemberben újra belevetettem magam, és december közepe felé kértem egy vizsgaidőpontot. És láss csodát elsőre meglett. Nem akarok itt dicsekedni, csak egy kicsit, de 100%-os lett. Na ez nem az én nagyszerű képességeimnek köszönhető, hanem az itteni rendszer egyszerűségének. Megjegyzem inkább szégyelnem kéne magam hogy erre eddig vártam, de a lényeg hogy a kezemben van már a tanuló jogsi. Szóval most legalább fél évig ezt kell használnom, aztán léphetek egy szintet előre, a korlátozott felé.
Sajnos mióta dolgozok nincs időnk, vagy kedvem gyakorolni, de húsvét után rendes órákat fogok venni, nem Gábort nyaggatni, mivel eddig ő segített az alapok elsajátításában, de már forgalomba nem jöhet velem, mert nincs 2 éves új-zélandi jogsija.
És kicsit idevág az a tegnapi TV riport, miszerint a drága benzinár miatt, szegény kiwik már nem mennek kirándulni húsvétkor, mint régebben. Már majdnem elkezdtem őket sajnálni. A 2,19 dollár/liter a 13dolláros minmálórabérhez arányítva még mindig nevetségesen kevés a hazai viszonyokhoz képest. Ilyen riportok láttán azért néha felmegy bennem a pumpa, hogy nincs jobb dolguk máson keseregni? Örüljenek hogy ilyen olcsó. Ja nagy volt, egy csaj felháborodottan nyilatkozza, hogy már drágább autóval menni mint busszal. Mi van? Igen arra találták ki a tömegközlekedést, de az itt olyan gyerekcipőben jár, hogy gyakorlatilag nem is létezik. Szóval egy szó mint száz, már csak 4 hónap kérdése és remélhetőleg én is a kiwi autóstársadalomban képviselhetem magam.
