2015. június 7., vasárnap

Ria-Ria Hungária!!!!

Közvetítésünket egy fontos hír miatt törjük meg. Csütörtökön itteni idő szerint 19:00 kor egy álmos kicsi tengerparti városban (lásd: New Plymouth) játszott a magyar U20-as csapat a 2015-os FIFA VB-n. Ahogy azt illik személyesen is ellátogattunk a rendezvényre, hogy megfigyeljük hogyan reagálnak a főleg rugby-n szocializálódott közösség tagjai egy ilyen világeseményre.

Az út Palmy-ból New Plymouth-ig kb. 3-3.5 óra, laza izgalmi állapotban. Nekünk azért sikerült elturistáskodnunk az utat, valahogy nekünk ez az A-ból B-be történő út mindig C-n keresztül vezet. De ne firtassuk. Szerencsére Szabolcs és Zsuzsa is velünk tartott.

Világító torony a Egmont foknál

Paritutu szikla New Plymouth mellett


Az idő amint látjátok nem volt kegyes hozzánk, de azért kilátogattunk az Egmont fokra (Cape Egmont), ahol Abel Tasman lattá meg először Új-Zéland partjait, vagy bő 350 éve, illetve a New Plymouth melletti Paritutu sziklát. Erről mar irtunk régebben: itt

Megvolt a testfestés is, majd irány a Taranaki Stadion!!


Négyen a meccs előtt...

Két meccsre szólt a jegyünk, ez ilyen egyet fizet kettőt nézhet dolog volt. Az első meccs korántsem hívható kulinárisnak, mert Észak-Korea játszott Nigériával. Egy hasonlattal élve, ez a meccs olyan volt nekünk, mint a 2011-es rugby VB-n a Románia - Grúzia meccs a kiwiknek (erről is irtunk már régebben: itt).

Megérkezésünkkor mar melegített az Észak Koreai csapat.

Apu mikor kezdődik már?

A helyi szurkolók egy rövidke pufferelés után elkezdték élvezni azt hogy a labda nem tojás-alakú és hogy az emberek nem egy kupacba egymáson fekszenek a pályán. Ebben nagyban segített az Észak-Koreaiak zilált védeleme, ami végül egy kecsegtetően hangzó 4:0-s nigériai győzelemhez vezetett.

Már nem kell sokat várni... 
Az este fénypontja azért a Magyar - Brazil meccs volt. Sokan csak arra jöttek el, bar azért a stadion jó indulattal sem volt tele. Mindkét csapat egymásnak feszült az első perctől fogva. Én sem tudtam eldönteni hogy a meccs miatt remegek a lelátón, vagy pedig a 10 fokos hőmérséklet játszik velem. Nagyon jó meccsnek ígérkezett, főleg a korán megszerzett magyar vezetés miatt, de hamar jött is a hideg zuhany: a piros lap egy rosszul kivitelezett becsúszásért. Ezzel megpecsételődött a meccs hátralevő kb. 70 perce.

Kézfogas a meccs előtt...

Kezdő-rúgás előtt

A gól!!!
Azt hozzá kell tenni, hogy a fiúk nagyon jól játszottak, és lett volna mit keresnünk a pályán 11 emberrel. De így jártunk, mert a végére nyert a Homok titkai-n nevelkedett színésztársulat. Mert amikor Holdkóros Tonho [ejtsd: Holdkoros Tonyó] betévedett a 16-on belülre már tudta, hogy mi a dolga... Persze a tizenegyes jött is, az eredményt meg mindenki tudja... :(


Nyomtak a Brazilok, de valahogy nem volt fantáziájuk...

Második félidő kezdőrúgása, itt meg vezetünk 1:0-ra.


Elhúzott szájjal de azért bizakodva távoztunk a tett helyszínéről. Ma játszanak a fiúk újra. Ezt a meccset "csak" itthonról nézzük. Szóval: Ria-Ria Hungária!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése