Na a sok utazgatós bejegyzés után jöjjön egy kis
személyeskedés is.
Tekerjük is gyorsan vissza az időt decemberig, amikor is már
annyira elegem lett a housekeepingeskedésből, hogy a nyaralásunk előtt szépen
felmondtam. Lesz ami lesz alapon. Gondoltam kiélvezem a következő 2-3 hetet,
aztán januárban kezdhetek aggódni, hogy mégis mit fogok csinálni/dolgozni.
Természetesen nézegettem képzési lehetőségeket, de olyan irtózatosan drágák, főleg nekem, mivel nemeztöki tarifát kéne fizetnem, hogy a
tanulás opció kiesett a lehetőségek közül. Nem akarok itt politizálni, de Kádár
atyánk öröksége, az ingyenes oktatás ritka luxus. Becsüljük meg amíg tart, mert
itt akkora kerek szemekkel néznek mikor mondom hogy otthon aki elér x pontot
annak ingyen jár a felsőoktatás. Még ha
kell is valamennyivel hozzájárulni, nem súlyos dollárezrekkel.
Na de ne kanyarodjunk el. Komolyabb
tanulás kilőve. Akkor mi a szösz legyen? Amellett hogy természetesen minden
létező álláshirdetésre beadtam a jelentkezésemet. És ekkor bukkantam egy
megfizethető barista tanfolyamra, ami
nem mellékesen elég keresett „szakma”. Magyarul nem más mint „kávé készítő”,
tudjátok azok akik azokkal a nagy ipari méretű komoly gépekkel finom capuccinót
varázsolnak.
Közben mit ad Isten, behívnak interjúra az egyik kávézóba, na
nem mint barista, hanem mint front of house staff (magyarul nem is tudom
igazából lefordítani, mert nem igazán csak felszolgáló, de az egyszerűség kedvéért legyen most felszolgáló). Másnap jön is az e-mail hogy felvagyok
véve. (akit érdekel a hely, íme a honalapjuk: http://www.cafecuba.co.nz/page/home.aspx)
Egyik szemem sír a másik nevet. Mert mint kiderült vannak esti műszakok is, de másfelől meg örültem hogy 1 hónap keresés után találtam munkát. Ennek már 1,5 hónapja. Röpül az idő, rengeteget
dolgozok, és azóta szépen lassan engednek a kávégép mögé is, szóval már csak idő kérdése, és barista leszek. Nem hiába csináltam meg a tanfolyamot. Ígyhát most munkával telnek napjaim, aminek köszönhetően
röpül az idő!
A hely amúgy mindig tele van, valamiért imádják a vendégek.
A kollégák aranyosak, a társaság fiatalos, panaszra semmi okom, egyedül az esti
műszakok viselnek meg, nem szeretek 11 éjfél fele hazaesni, de ettől nagyobb
bajom sose legyen. Végre teljes állásom van, és ami a legjobb hogy beosztásban
dolgozok, amit mindig egy hétre előre tudok,
nem úgy mint tavaly, mikor az előző esti sms-ből tudtam meg mi lesz
holnap.
És végezetül minden kedves kitartó olvasónknak Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk, és csak úgy mint karácsonykor, egy, a kedélyeket felborzoló plakáttal. Az érdekessége amúgy, hogy évről évre ugyanaz az aucklandi anglikán egyház (http://stmatthews.org.nz/) feszegeti a határokat.
 | ||
| A lényeg a "lájlkolásban" van. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése